Parlamenti Boxmérkőzés

Kedves Nézőink!

Nem mindennapi mérkőzés szemlélői lehetünk itt, a Parlamenti Arénában, ahol immár négy éve várt küzdelem dönti majd el, kié lesz a világbajnoki övet szimbolizáló Szent Korona rendelkezési joga!
A piros sarokban Gyurcsány Balegyenes Ferenc áll, szerencsére több lábon, így viszonylag stabilan. A figyelmes szemlélő azonban apró megingatlanosodásokat vehet észre rajta, amelyet már a versenybizottság is vizsgálni próbált. Jelezték is, hogy egészségtelennek tartják a versenyző ily súly(os)gyarapodását, amit bizonyára szintén apróságok okozhattak. Talán igazuk lehet - de most térjünk vissza a mai mérkőzésre…
Vele szemben, a narancssárga sarokban kihívója, Orbán Királyvagyok Viktor támasztja a kötelet. Az a fránya kötél azonban elég érdes, gyakran okoz súrlódásokat. Ellenfele apró súlygyarapodását vizsgálva ő is kövérnek tűnik. Méretére nézve alacsony, ezért jobban kell hergelnie magát, ha győzni akar. Bemelegítésképp például ajtókat tört a jövőre, valamint öregecske felesége helyett gyengülő motorját cserélte le egy v2006-osra. Utóbbit állítólag megengedett doppingszer hatásra tette, sokak szerint tokaji cseppekkel serkenti magát. Eltiltása azonban fel sem merülhet a versenybizottságban, ami nem csoda: ezt a tempót ők is csak akkor bírják, ha használják a cseppeket.
Kulcsáros kérdése az estének, hogy kik irányítják még e küzdelem menetét! Mert szakértelem az kell, tanulni sohasem késő. 8 általánossal nem lehet az ember versenyző, legfeljebb milliárdos bróker. A versenyzők erőviszonyai egyébként közel azonosak, az egyik alig 56, míg a másik 12 híján 68 – ám ebből is látszik, nem igazán egy nyelvet beszélnek.
A mérkőzést személyesen a bíró vezeti, Poltosan úgy, mint aki mellett súlyos ökölcsapások szele süvít el: időnként furcsán meginog. De rá nincs, aki számoljon, ezért tovább vezetheti a mérkőzést.
A pontozók között régi korok versenyzőit fedezhetjük fel. Például itt van mindjárt Lendvai Törjönleakezem Ildikó, aki képes határozottan állítani, anélkül hogy tudná, mit – valamint hosszas távollét után újra jelen van Deutsch Szépfiú Tamás is, aki saját pályafutásával igyekszik megmutatni az ifjúságnak a magyar valóságot. Sikeres fiú!
Munkájukat sokáig segítette Hiller Szélvész István is, de Pokorni Semmisejó Zoltánnal együtt forgószél repítette őket egy másik kakasra.
A zsűri harmadik tagja – Dávid Szépkalapos Ibolya – még nem érkezett meg, feltehetően a kalapját kergeti a bejutási pont küszöbénél - a Szélvész fútta le vagy a Fogószél? Ki tudja. Lovagiasan melléállni látszik – ám valójában jókat kuncog a helyzeten – Kuncze Megsértődök Gábor. Valaha nagy versenyző lehetett volna, ám az utolsó mérkőzését már csak pontozással nyerte. Talán azért, mert a bírái aggódtak: Fodor Csendesszavú Gábor esetleg elfogult lenne a mai mérkőzésen. A zsűri munkáját Torgyán Mongyonle József is támogatja, miközben saját termesztésű chilei cseresznyét osztogat.
De térjünk vissza a mérkőzésre! A hangulatot még maga Terminátor is megirigyelhetné, amiről többek között az ő segédje is gondoskodik. A zenét Táltos Pataky biztosítja, mely kétségkívül a legmegfelelőbb erre a célra, hiszen repertoárjában a rockzenétől a cigánynótáig minden szerepel. A zene ritmusára gogogörlök és transzvesztiták járnak padödöt a színpadon, ahova jobbról sportolók és jeles művészek is beúsznak, míg balról Valóvilág Szabolcs oszt piros pántlikát a szurkolóknak, Győzikés felirattal.
És akkor Járai Korrekt Zsigmond meghúzza a vészharangot: felhangzik az első menet kezdetét jelentő gongszó! Rosszindulatú pletykák szerint a harangszót a Nemzeti Bank páncélszekrényében lévő utolsó forint koppanása biztosította – de ezt tudósítóink sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudták.
És akkor megérkezett az első bombaütés: a narancssárga versenyző háromésfél évnyi lendítés után bevitte az első ülést (bocsánat: ütést!) ellenfelének, aki ettől úgy megtántorodott, hogy az ütés lendülete a másik sarokba repítette. Ez kérem egy öt pontos ütés volt! Ez a minimum egy ilyen szép ütésért – aki mást mond, az hazudik!
A tapsvihar szele azonban magához téríti a piros sarok játékosát, aki az esés lendületét kihasználva próbál visszaütni: 7 pont! A mindenit! Így, egyből kihasználni egy helyzetet…! Látszik, hogy nagy gyakorlata van benne!
A közönség tombol, kedves nézőink! Mintha nekik személyesen kellene megküzdeni ezen a mérkőzésen! Talán érzik, hogy hosszú lesz ez a menet, versenyzőnek, nézőnek egyaránt.
A mi adásidőnk is letelt, ezért a hátralévő meneteket nem áll módunkban közvetíteni – helyette reklámot látnak!
De ne aggódjanak: nem maradnak le semmiről! Mert bárki is nyeri ezt a többszáz menetes küzdelmet, azok nem mi leszünk! És még sohasem volt rá példa, hogy egy nagyszabású mérkőzés győztese a közönséget hívja meg ünneplésre. Ők csak a jegyirodánál fontosak…

Legközelebb az újra- vagy a rászámolásnál jelentkezünk!
Viszont látásra, kedves nézőink – Mammy közvetítését hallották