Politika és jog az Erkölcs tükrében

ETIKA Írásbeli dolgozat - 2004. december 20.

Témaválasztás… - avagy Előszó helyett

Vagyis: valamit írni kéne… Így alig pár órával egy Anatómia vizsga izgalmai után nem könnyű feladat. Itt van mindjárt az első nehézség: Írjak, de mit?!
Lapozgatom a jegyzetemet és közben szinte ugrál a szemem… Erkölcs és politika! Mit kereshet ez a két szó egyáltalán egy oldalon??? Már éppen akartam felháborodva továbblapozni, ám belém bújt a kisördög. Mert valaha – állítólag még a klasszikus görög demokrácia idején – ezek a kifejezések nagyon is összetartoztak. A képviselők megválasztásuk után esküt tettek arra, hogy a törvények, valamint legjobb tudásuk szerint képviselik a választók érdekeit… Jól hangzik! Bár semmi garancia nincs arra, hogy ez így is történt – hiszen az idő mindent megszépít – mégis attól tartok, ez az eskü nem azonos értékű azzal, amelyet a ma képviselői tesznek tisztségvállalásuk alkalmából. Még a szertartás is hasonló… Akkor mi lehet a baj? Miért lehet, hogy amíg egy ókori eskü megszegéséért egy képviselő az életével fizetett – addig mai utódai gátlástalanul szeghetik meg a törvényeket… különösebb következmények nélkül!
Már éppen kényszeríteni akartam magam, hogy tovább lapozzak, mert ez a téma túl nagy falatnak tűnt, amikor megpillantottam a következő oldalon: Erkölcs és jog. „A szabályok nem ellenünk, hanem értünk vannak.” Heves tiltakozásom jeléül félredobtam a jegyzetem és leültem a gép elé, hogy az Interneten szétnézzek a legfrissebb hírek után… Az első hír, ami a szemem elé került ez volt:

Etikáról tartott előadása előtt lopott bankkártyával fizette ki a prostituáltat

Nem akartam hinni a szememnek… Ez több volt, mint intő jel – fogtam a billentyűzetemet és már szemernyi kétségem sem maradt a téma választását illetően: Politika és Jog az Erkölcs tükrében.
A hír egyébként egy francia államügyészről tudósít, aki lopott hitelkártyával fizetett ki egy prostituáltat alig néhány órával azelőtt, hogy előadást tartott az etikáról egy nemzetközi konferencián.

Az Erkölcs és jómagam

Ahhoz, hogy az Erkölcsről én bármit is írjak – mindenek előtt szükségét érzem tisztázni a hozzáfűződő viszonyomat.
Kicsit talán már elárul belőle, hogy rendszeresen, többnyire csak utólag észrevéve nagy kezdőbetűvel írom le a szót: Erkölcs. A magyar helyesírás szabályai szerint erre semmi szükség nincs, mégis szinte fizikai fájdalmat okozna, ha – különösen a róla szóló írásomban – kis betűvel kellene leírjam. Talán Nemecsek Ernő eltudná mesélni, amit érzek…
Erkölcs. Valamilyen magasztos érzésekkel átszőtt értékrend. Valami, ami megszeghetetlen törvényeket hordoz magában. Valami, amit az anyatejjel veszünk magunkhoz és talán ezért van az, hogy a világon mindenhol és mindenkor azonosak a fő ismérvei, mint ahogy az anyatej íze sem hordoz magában számottevő különbséget. Anyáink azonban ezer és ezer félék, így az Erkölcs határainak ismérvét is ezer és ezerféle módon határozzuk meg. Olyannyira így van ez, hogy saját életemben sem vagyok képes ezt egységesen meghatározni.
Illetve talán mégis: A jó Erkölcs határain belül cselekszem akkor, ha cselekedetem következményeként tiszta lélekkel és a szemen köpés kényszere nélkül képes vagyok megállni minden reggel a tükör előtt.

A jognak asztalánál

Törvényeink márpedig vannak. És már tisztázást nyert az is, hogy erre szükségünk van, és létrejöttük a mi érdekünkben történik. Ez így is van rendjén. Ám a mai törvényalkotás nem teszi lehetővé, hogy az ember minden törvényt betartson…
Itt vannak mindjárt az adózási kérdések. Az adó mértékét a törvény határozza meg – mégpedig jelenleg olyan arányban, hogy ha egy vállalkozó tisztességesen és kiskapumentesen szeretné teljesíteni a kötelezettségeit, akkor bármily tőkeerősen is indult, egy éven belül lehúzhatja a rolót… Tehát „fehéren” nem megy. A „feketét” azonban igen morcosan megtorolja ugyanaz a törvény (esetleg egy másik, hozzácsatolt), vagyis nem érdemes. Vállalkozások pedig voltak, vannak, lesznek – vagyis valami alapján mégiscsak ellavíroznak a fekete és a fehér között. Mivel könyvelő vagyok, ez számomra nem is kérdéses… Ügyfeleim jókat mosolyognak, amikor az általam kitalált „pofátlansági index” alapján számolom el költségeiket. Ha például egy cég tisztességgel bevallja a bevételeit, de szellemi tevékenysége miatt ezzel szemben csak minimális költséget érvényesíthet, akkor bizony igyekszem minden fellelhető kiskaput kideríteni számára. Mert kiskapuk azok szerencsére vannak – hiszen a törvényalkotók is a piacról élnek! Nos azt hiszem, ez egy alapvető különbség az ókor és a jelen jeles képviselői között… Ha ugyanazt a költséget egy olyan cég szeretné azonban érvényesíteni, aki jól érzékelhetően nem a fennmaradásra, hanem a minél nagyobb adóelkerülésre hajt – akkor ezt a kiskaput „elfelejtem” igénybe venni, mert átlépi az én pofátlansági indexemet…
Tovább nehezíti a kérdést, hogy azt az adót, amit én becsülettel bevallok és befizetek – a törvények értelmében – arra kellene használni, hogy az országunk működőképességét biztosítsa. Egészségügy, oktatás, infrastruktúra – és még sorolhatnám azokat a területeket, amelyeket mindannyiunk erkölcsi kötelezettsége lehetőségünkhöz mérten támogatni. A gond azonban az, hogy a törvényben előírt mérték mellett nem marad lehetőségünk a tisztességes megélhetésre – hanem az is, hogy amíg az imént sorolt, kiemelt fontosságú területek a működésképtelenség határait súrolják – addig ezek a jeles képviselők jellemzően a saját, nem feltétlenül törvényes pecsenyéjüket sütögetik.
Mindez azt sugallja, hogy a törvények bizony csődöt mondtak a működtetésben. Pusztán az egyének erkölcsi értékrendjében bízhatunk… Úgy is mondhatnám: az Erkölcs ebben a megvilágításban az az előírás, illetve az az értékrendszer, amely a lehető legszélesebb törvényi keretek között a legtisztább lelkiismeretet eredményezi.

Erkölcs: törvény mindenek felett

Mindezekből jól látszik, hogy bármilyen sok irányból közelítünk az Erkölcs kérdéséhez, és bármilyen sokféle rendszer alapján húzzuk meg határait – egy dolgot biztos kijelenthetünk: nincs olyan jogrendszer, amely szembe tudna szállni vele.
Lehet demokrácia, vagy diktatúra, jobb- vagy akár baloldali értékrend. Lehet királyság, lehet köztársaság. Lehet uralkodó vallásunk az iszlám vagy a keresztény… Egyik rendszer sem lesz képes olyan törvényeket alkotni, amely a saját magunk által előirányzott erkölcsi normákat (tartósan) felülbírálhatja…
És ha már egy kis vallást is kevertem a dologba, akkor álljon itt búcsúzóul az a kis gyűjtemény, amely – mindezt alátámasztva – egyben tükrözi a saját, személyes erkölcsi értékrendem alapköveit is.

  • Buddhizmus (Samyuta Nikaja V. 353.35-354.2) Ami se nem kellemes, se nem örvendetes számomra, hogy okozhatnám azt valaki másnak.

  • Dzsainizmus (Sutrakritanga 1.11.33) Úgy bánjon az ember a világ minden teremtményével, ahogy szeretné, hogy vele bánjanak.

  • Hillel (Sabbath 31a) Ne tedd mással, amit nem akarsz, hogy veled tegyenek.

  • Hinduizmus (Mahabharata XIII. 114.8.) Nem volna szabad úgy viselkednünk másokkal szemben, ahogy az nekünk magunknak kellemetlen volna. Ez az erkölcs lényege.

  • Iszlám ( an-Nawawri 40 Hadit 13) Senki sem igaz hívő közületek, amíg nem kívánja testvére számára ugyanazt, amit magának kíván.

  • Jézus (Mt.7 12., Lk 6 31.) Amit tehát szeretnétek, hogy emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük.

  • Konfuciusz (Beszélgetések 15, 23) Amit nem kívánsz magadnak, azt ne tedd másnak se.

  • Wicca törvény: Tégy, amit akarsz, de ne árts senkinek