A személyiség fogalma és alakulása

PSZICHOLÓGIA Írásbeli dolgozat - 2004. december 15.

A személyiség fogalma

Ahhoz, hogy a személyiséget és annak alakulását vizsgálni tudjuk, mindenek előtt tisztázni kell, mit is értünk személyiség alatt:
A köznyelvben a személyiség szó hallatán általában egy-egy ember, azaz az egyén egy jellemző tulajdonságára gondolunk. Meghatározásával megállapítjuk, hogy – a saját mércénkhez képest – az illető személy szimpatikus vagy aszimpatikus, kellemes esetleg kerülendő, megbízható, avagy inkább tartózkodjunk tőle… vagyis jellemzően egy külső megnyilvánulásából következtetünk az illető belső tulajdonságaira. A kapott eredmény tehát meglehetősen szubjektív lesz. Változhat a helyzet, ha az illetőt alaposabban megismerjük, bár saját tapasztalatom és a szakirodalmak szerint is ez ritkán jelentős, hiszen egy első megnyilvánulásra negatív benyomást keltő emberről nem csak hogy nem várunk pozitív megnyilvánulást, de ha megtapasztaljuk, akkor sem tudjuk teljességgel elfogadni azt. Ez sajnos akkor is jellemző, ha ez az első benyomásunk pozitív volt: csak sokadik csalódás, kudarc után fogadjuk el, hogy a megnyerő külső épp fájdalmas sebet ejtett rajtunk… Az azonban bizonyos, hogy a megismerés során – ha nem is sokkal objektívabb – de mindenképpen alaposabb „személyiség-leírásra” leszünk képesek, hiszen a külső jegyek mellé immár valamennyi belső tulajdonság is a segítségünkre lesz. Már nem csak szép lehet valaki, de okos is; vagy épp barátságos, zord, humoros vagy épp vaskalapos – de akár „rendkívül különös” avagy érdekes, összetett személyiséggé válhat a vizsgált alany.
Természetesen minden embernek van saját, egyedi, senki másra nem jellemezhető személyisége, de csak nagyon kevesünknek adatik meg, hogy a másik személyiségének jelentősebb részét megismerhessük. Sokszor még több évtizednyi házasság során sem biztos, hogy felbukkan minden meghatározó tényezője, mivel nem áll módunkban minden élethelyzetet kipróbálni.
Például nem biztos, hogy valaha is kiderül a félénk, bátortalan könyvelőről, hogy egy háborús helyzetben képes lenne akár egymaga is az ellenséggel szembeszállni, - ha a szerettei veszélybe kerülnének… Szerencsére kicsi az esélye manapság, hogy ez kiderüljön, ugyanakkor személyiségét jelentősen befolyásoló tényező.

Saját vagy másokról alkotott személyiségképünk minél objektívebb megismeréséhez, az akarva-akaratlan rejtőzködő személyiségjegyek megismeréséhez a pszichológia lesz képes a segítségünkre sietni.
A személyiség a pszichológus megfogalmazásában a gondolkodás, az érzelmek és a viselkedés azon megkülönböztető jellegű megnyilvánulását jelenti, amelyek meghatározzák az egyén stílusát, környezetét és az ahhoz való viszonyát.
Az alapvető különbség a két meghatározás között abban rejlik, hogy a hétköznapi értelmezés során abból indultunk ki: egy másik ember személyiségét szeretnénk meghatározni. A másik ember gondolatait azonban nem áll módunkban megismerni, holott az objektív személyiségképnek talán legmeghatározóbb része az egyén gondolatai, egy adott dologról kialakult véleménye, belső képe. Ez tovább növeli az általunk alkotott személyiségkép szubjektív mivoltát, hiszen legfeljebb feltételezésekkel, esetleg intuícióinkkal – de többnyire csak saját személyes élettapasztalatunkkal tudjuk a már megismert részt kiegészíteni. Igaz ugyanakkor, hogy hajlamosak vagyunk ezt a szubjektivitást nagyon is objektíven kezelni, és nehezen vesszük rá magunkat, hogy az így kialakult véleményünket megváltoztassuk.

Szerencsés dolog, ha az egyén minél teljesebb személyiségképet ismer önmagáról. Az „Ismerd meg Önmagad…” többezer éves bölcsessége nem véletlenül őrzi máig is erejét. Azt gondolhatnánk – mivel mi tisztában vagyunk saját gondolatainkkal – az önvizsgálat során kapott kép ezúttal objektívebb lesz, mint a mások által rólunk alkotott. Ez azonban tévedés, hiszen nagyon gyakori, hogy egyes tulajdonságainkkal nem tudunk szembenézni, elnyomjuk magunkban. Ugyanakkor előfordulhat, hogy olyan tulajdonságokkal ruházzuk fel magunkat, amelyet csak szeretnénk magunkénak tudni…
Tipikus példa a magát jó szülőnek valló anya, aki állítása szerint mindent megtesz a gyerekéért – ám nem tud megnevezni egyetlen barátját, kedvencét, nem tudja, hol az osztálya, kik a tanárai… hiszen nem is nagyon találkozik gyermekével.
A szakemberek azonban nem érhetik be ezzel a szubjektív értékeléssel. Ahhoz, hogy a kép minél tisztább és teljesebb legyen a személyiségpszichológia két irányból, integráltan közelíti meg az egyén személyiségét:

a.) az egyéni különbségek leírásával és annak magyarázatával
b.) az egyén és annak környezete közötti folyamatok vizsgálatával és azok kapcsolataival

A személyiséget azonban megfogalmazhatjuk úgy is, mint azoknak a jellemző tulajdonságoknak, képességeknek, viszonyoknak az összessége, amelyek minden egyénre jellemzőek lehetnek, és ezek különbözőségeinek összessége határozza meg magát az egyént.

Az Egyén és annak különbözőségei

Továbbra is a hétköznapi viszonyokat figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy vannak „ilyen” emberek, de természetesen akad közöttük „kevésbé ilyen”, ahogy „határozottan ilyen” is. Vagyis megtudjuk állapítani egyes emberek jellemző tulajdonságait, sőt: hasonlóságot is képesek vagyunk felfedezni – és ez mellett is képesek vagyunk megkülönböztetni, rangsorolni őket. Lehet minden szomszédom barátságos, de a Kovácsék kevésbé, míg a Szabóék kifejezetten igen…

Az is fontos lehet azonban a vizsgálat során, hogy milyen sűrűségű szitán keresztül nézzük az azonosságokat és különbözőségeket. Egy durvább osztályozás során mondhatjuk, hogy minden ember egyenlő, de vannak közöttük békésebbek és indulatosabbak. Finomítva a szitán a békésebb embereket vizsgálva megállapíthatjuk, hogy vannak békések, és békésnek tűnő emberek – akik ránézésre birkatürelemmel viselik sorsukat, ám csak a szikrára várnak… Ezen belül is finomíthatunk tovább, hiszen a szikra hatására lesz, aki uralkodni fog az indulatain, lesz, aki igyekszik mihamarabb túl lenni a krízisen, és lesz, aki esetleg nem tud megküzdeni a szikrától felcsapó lángokkal. A szűrő e három finomításával nem tettünk mást, mint a már taglalt hármas szintet vizsgáltuk: az első finomítás (békés-kevésbé békés) egy idegen számára is felmérhető, sokszor egyetlen pillantás elegendő hozzá. A második lépéshez (türelmes-szikrára vár) már szükséges, hogy alaposabban megismerhessük alanyunkat, de még mindig nem túl bonyolult feladat. Az azonban, hogy egy elképzelt szituációban mi lesz majd az illető reakciója, az már jellemzően csak a pszichológiával foglalkozó szakemberek számára derülhet ki.

A pszichológia is képes tehát a személyiség azonosságainak különbözőségeit vizsgálni. Ám ezen túlmenően még arra is képes, hogy ezeket a különbözőségeket megmérje. Természetesen azt nem fogja tudni eldönteni, hogy a Kovácsék tényleg kevésbé szimpatikusabbak-e, mint a Szabóék, de ezt hiába is próbálná, hiszen mindenki csak saját maga tudja megállapítani, hogy egyetért-e a kapott eredménnyel. Lehet, hogy Nagyék a földszinten pont fordítva értékelnék.
Mivel mindhárom család a szomszédom, így a közvetlen környezetem részei lesznek – azaz egy kis szelete az én személyiségemnek. A velük való viszonyomat az én személyiségem fogja meghatározni: az intelligenciám, az érdeklődésem, az alkalmazkodási képességem – vagy épp a pártállásom, esetleg a rádióhallgatási szokásaim.
Mindez többek között azt is jelenti, hogy a pszichológiai méréseknek az én személyiségem lehet ebben a helyzetben a tárgya. A különböző teszteken keresztül mérhetővé vállnak képességeim, intelligenciám, érzelmi skálám, alkalmasságom… Az egyes vizsgálatok során nem történik más, mint indexelik személyiségemet, új és új szeletkéit felfedve ezzel, sokszor esetleg még saját magam előtt is.

A vizsgálatok során kapott eredmények immár lényegesen objektívebb képet adhatnak rólam, mint amilyenre egy első benyomás, vagy egy önismereti vizsgálat képes lenne. Ehhez azonban arra van szükség, hogy ezek a vizsgálatok megbízhatóak és érvényesek legyenek. „Végy egy jó tesztet…” – mondhatnánk, de nem árt azonban tudni, hogy mitől is lesz egy teszt „jó”.
Mindenek előtt – mint minden tudományos alapokon nyugvó vizsgálatnak – megismételhetőnek és konzisztens eredményeket nyújtónak kell lennie, ez a megbízhatóságának alapfeltétele. Hasonló emberekről hasonló információt nyújtson, ugyanazon emberről pedig megismételhetően ugyanazt az eredményt adja a kiértékelés során. Fontos azonban, hogy egyes tesztek sem értékelhetők objektíven, Akár azért, mert a teszt formátuma esetleg eleve negatív érzéseket kelt a vizsgált személyben.
Példaként említeném azt az agresszió-tesztet, amelyben egy szituációra 3 megadott helyzetet kínál válaszul – a kérdések nagy részénél azonban a szituáció részleteinek ismerete nélkül nem biztos, hogy lehet egyértelműen válaszolni.

Ha már tudjuk, hogy tesztünk kellően megbízható, akkor sem garantált, hogy azt fogjuk mérni vele, amit szeretnénk… Ehhez arra van szükség, hogy a kapott teszt a megbízhatóságán kívül érvényes is legyen, vagyis arra a célra szolgáljon, amire mi szánjuk. És persze az sem jelent hátrányt, ha a vizsgált alany részére „fogyasztható” – mert egy munkahelyi alkalmasságot vizsgáló teszt kérdési egy kisiskolásnak feltéve nem csak hogy nem adhat számunkra hasznos információt a gyermekről, de a felnőttvilág kifejezései, szóhasználatai nem is tennék lehetővé számára a válaszadást.
A leggyakoribb – vagy inkább a legismertebb – vizsgálatok az intelligencia mérésére irányulnak. Ezen IQ tesztek atyja Alfred Binet, aki a múlt század fordulóján tette közzé máig is érvényes mércéjét. Ennek lényege abban állt, hogy statisztikai párhuzamot állított a gyermekek kora és képessége közé. A kapott értékeket a korhoz viszonyította; vagyis egy átlagos képességű gyermek azonos korban azonos értéket mutatott. Az átlag alatti gyermek képességét egy fiatalabb gyermekével tette azonossá, míg egy intelligensebb gyermeket koránál érettebbnek, „relatív idősebbnek” tekintet. A képességéhez rendelhető életkort mentális kornak nevezte és ezt az értéket viszonyította a gyermek (illetve a vizsgált alany) tényleges életkorával:

iq

Ebből a képletből is látszik, hogy amennyiben a mentális kor az életkornak megfelelő, úgy a vizsgált személy IQ-ja 100 lesz.
Az IQ teszt többirányú vizsgálatot is tesz lehetővé, mivel feladatsoraival a verbális készséget épp úgy vizsgálja, mint a logikai képességet, az emlékezetet, így ezek részeredményeit vizsgálva nem csak egy általános viszonyszámot kapunk (120 = magas), hanem következtetést vonhatunk le az illető matematikai- vagy akár problémamegoldó képességére vonatkozóan is.
Binet szerint „aki tud, az tud” – vagyis egy jobb hányadost produkáló gyermek minden vizsgálati irányban jobbat tud teljesíteni az alacsonyabb intelligenciájú kortársához képest. Erről az általános intelligenciáról azonban épp úgy megoszlik a szakemberek véleménye, mint a kapott eredmény megváltoztathatóságáról.

Az egyén és környezete

Személyiségünk legmeghatározóbb része az a környezet, mely születésünktől fogva körülvesz bennünket. Ezen belül is legkiemelkedőbb szerepet a család: az anya, az apa és esetleg nagyszüleink által biztosított környezetünk kapja. A szüleink ránk ható személyiségformálása már kettejük kapcsolatának létesítésével megkezdődik, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy leendő gyermeküket milyen körülmények között várják, milyen lelkiállapotban, milyen a kettejük kapcsolata és – nem utolsó sorban – milyen genetikai információkkal indítanak minket útnak.
Könnyen belátható, hogy teljesen más személyiségjegyeket fog magán viselni az a gyermek, akire egy harmonikus kapcsolat gyümölcseként várnak szülei egy rendezett otthonba, egészségesen, éretten – mint az a gyermek, akinek anyukája egy alkoholos éjszaka után „úgy maradt”, 16 évesen, egyedül…
A genetikai batyunk tartalmáról szintén megoszlik a szakvélemény. Az egyik tábor véleménye szerint a magasabb IQ-val rendelkező szülők gyermeke várhatóan szintén magasabb intelligencia-szintet mutat – melyet kísérletekkel is alátámasztottak. A másik tábor állítása szerint az általános intelligencia, valamint az egyéni képességek (pl.: zenei érzék) nem örökölhetőek, mely állításukat kutatásokkal is igazoltak. A harmadik tábor szerint a zenei képességünk, matematikai érzékünk kétségkívül továbbadható utódainknak – míg ez az okosságunkról nem mondható el. Természetesen ők is igen jelentős számú vizsgálatot végeztek el.
Az mindenesetre bizonyos, hogy egy magasabb intelligenciájú, jobb képességű család feltételezhetően jobb lehetőségeket tud biztosítani utódai számára, mint az esetleg nem túl igényes, kevesebb lehetőséggel és alacsonyabb intelligenciával rendelkező társuk.

Fontosnak tartom itt megemlíteni saját, személyes példámat is: négy gyermekem között viszonylag nagynak mondható a korkülönbség. A gyermekek érkezése közötti időszakokban jelentős változásokon ment keresztül saját- és férjem személyisége épp úgy, mint családunk anyagi helyzete. A legnagyobb gyermek kapta a legnehezebb batyut, a kapcsolat vele a legnehezebb, a személyisége a legkiegyensúlyozatlanabb, s bár a képességei elismerten kimagaslóak, nem képes azok kihasználására. Négy évvel később érkezett öccse már rendezettebb körülmények és érettebb szülök közé érkezett, ez személyiségén is visszatükröződik. Lelkileg kiegyensúlyozottabb, jobban kihasználja képességeit, felméri lehetőségeit. Újabb négy év telt el a kisebbik leányka érkezéséig, ám közben a szülők – vagyis mi – átléptük az igazi felnőttkor küszöbét. Nagyobb anyag biztonsággal rendelkeztünk, és kizárólag otthon dolgoztunk – ezáltal több időt tudtunk gyermekeinkkel foglalkozni, amit a kishúgi ugyebár már születésétől fogva élvezhetett. Ennek megfelelően az ő története ezidáig kész sikertörténet, most másodikos, extra képességekkel, több szakkörre jár, mindenhol jól teljesít, mindenhol kedvenc. És mivel időközben további kedvező változások (nagyobb lakás, háztartási segítség stb.) történtek családunkban, valamint saját személyiségünk is érettebb, tudatosabb irányt vett, ráadásul házasságunk az idők során csak erősödő köteléknek bizonyult – így két és fél évvel a kislány érkezése után egy házassági évfordulónak köszönhetően megérkezett a legkisebb gyermek. Ő az, aki a lehető legideálisabb körülmények közé érkezett, ami már most, 5 éves korára azt biztosította számára, hogy bármihez is nyúl, abban sikeres, tehetséges. Legyen az futball, ének, rajz vagy matematika… Ugyanakkor a két kicsi – a nagy családnak köszönhetően – lényegesen barátságosabbak, közvetlenebbek, nyitottabbak. Nem is beszélve arról, hogy két nagyobb gyermekünk nevelése során szerzett tapasztalatainknak köszönhetően lényegesen kevesebb nevelési hibát követtünk el. Vagyis gyermekeim személyisége ékes bizonyítékai annak, hogy mennyire nem mindegy, mit pakolnak szüleink a tarisznyánkba…

A nagyszülők kapcsán fontos megemlíteni azokat a családi tradíciókat, generációs hagyományokat (pl.: vallási szokások, foglalkozások „már a dédpapa is orvos volt”) melyek igen jelentősen befolyásolhatják a gyermek személyiségét.
A családi kötelékek fellazulásával azonban a nagyszülők szerepe a gyereknevelésben számottevően visszaesett. Ennek köszönhetően sokan értetlenül állnak, ha a nagyszülők személyiségformáló hatásáról beszélünk, különösen akkor, ha az unokával – akár a nagyszülők korai halála miatt – egyáltalán nincs kapcsolata. Szerepük azonban nagyon is jelentős, hiszen a szülők nevelés során olyan személyiségjegyeket ültettek el bennük, amelyek – akár tiszteletből, akár dacból – számottevően befolyásolják majd a szülő-gyerek kapcsolatot, nagyban befolyásolva azzal a gyermek személyiségét.
Az örökletes tényezők tehát valójában csak a környezeti tényezők függvényében nyernek igazán jelentőséget, vagyis bátran kijelenthetjük, hogy a személyiség kialakulásában az örökletes tényezőknél lényegesen jelentősebb hatású lesz az a környezet, ahova érkezik a gyermek, illetve ahol későbbiekben életét éli.

A változó személyiség

Most, hogy már nem csak hogy némi képet alkottunk a személyiség fogalmáról, hanem akár egy index-számmal is képesek vagyunk jellemezni – képessé váltunk arra is, hogy a személyiség fejlődését nyomon kövessük.
Már esett szó a családi indíttatásból kialakult és a környezet által formált „batyuról”, mely már önállóan is magában rejti a változás tényét. Hiszen a fogantatáskor várható, genetikailag kódolt személyiséghez hozzáadódnak a környezet fejlesztő és romboló tényezői egyaránt, ám ezek a változások csak ritkán követhetőek. Talán ha bizonyos időszakonként egy megfelelően kivitelezett személyiségvizsgálatot tartanánk gyermekeink életében, akkor láthatnánk a változásokat – nem mellesleg: szembesülhetnénk esetlegesen olyan problémákkal, amelyek a későbbiekben hatványozódva okozhatnak személyiségzavarokat.
Érdekes kutatásokat végeztek az ikrek személyiségi jegyeit vizsgálva. Azt próbálták kutatni, hogy milyen hatással lesz a különböző környezet az azonos genetikai tulajdonsággal rendelkezők személyiségére. Bár a kutatások közben számtalan valóban nagyon érdekes információt tudhattunk meg, én azonban azt gondolom, hogy bármily nagy is a hasonlóság a két vizsgálati alany genetikai állománya és környezete között, akkor sincs garancia arra, hogy hasonló szintű kapcsolat lesz a szétválasztott ikrek és közvetlen környezetük, nevelőszüleik között. Ez pedig a hasonló intelligenciaszint ellenére is eltérő személyiséget eredményezhet.
Egyes nézetek szerint az intelligencia normál körülmények között nem változik az életút során. Természetesen nem tartozik a normális körülmények közé, ha valaki egy betegség, baleset során szenved olyan agyi károsodást, mely az IQ szintjének jelentős visszaeséséhez vezet. Az is elfogadott dolog, hogy egy intelligens, igényes, kedvező személyiségjegyekkel rendelkező egyén kora előrehaladtával bizonyos mértékű visszaesést mutathat, ám korosztályában képviselt arányát megtartja.
Személyes tapasztalatom szerint az agyunk, gondolkodásunk határozza meg intelligenciánkat, és mivel az agy is emberi szerv, ezért rá is érvényes: addig működik tökéletesen, amíg használjuk, és – mint minden szervünk – sorvadásnak indul, ha használaton kívül helyezzük. Tehát szellemünk frissessége nagyban rajtunk múlik – ám ennek igényét megint csak intelligenciánk fogja meghatározni. Az intelligencia, illetve a saját személyiség fejlesztésénél azonban szeretném megjegyezni, hogy elég szélsőséges tapasztalatokat szereztem a különböző – manapság divatos – személyiségfejlesztő tréningekkel kapcsolatosan. Sokszor nem is a fejlesztés, mint inkább a felmérés a célja, és gyakran előfordul, hogy csupán a saját magunk által kívánt személyiség megteremtésére ad lehetőséget.

A pszichológia azonban nem csak az intelligencia mérése kapcsán jellemezheti objektíven az egyén személyiségét, hanem magának a személyiségnek a mérésével is. Ennek során a vizsgálatot végző személy a lehető legtöbb személyiségjegyet halmozza fel a vizsgált alany előtt, aki vagy annak valóságtartalmát osztályozza egy meghatározott skálán (Pl.: humorosnak tartja magát: 1=egyáltalán nem jellemző; 5=határozottan jellemző), vagy ellentétes irányú személyiségjegyeket (pl.: félénk-bátor) használnak jellemzésükhöz. Ezek a vizsgálatok irányulhatnak saját magukra épp úgy, mint egy harmadik személy felé.
Ide tartozik a szubjektív értékelésnél már említett agresszió-személyiségteszt is. A tankönyvi ismertetés példájánál maradva („Gyakran megkóstolok új, egzotikus ételeket” kérdés) nem biztos, hogy azonos értékű lesz egy jól menő vállalkozást vezető világjáró válasza azzal a kisnyugdíjaséval, akinek problémát okoz a heti egyszeri hús megvásárlása… hiszen lehet, hogy megkóstolná, de nincs rá lehetősége, de még az is lehet, hogy a válaszoló kimondottan kedvelné ezeket az ínyencségeket, ám esetleg többségükre allergiás. A válaszlehetőségek azonban ritkán ilyen széleskörűek, márpedig általában ezeket a teszteket a könnyebb feldolgozhatóság és összehasonlíthatóság kedvéért is pusztán egy válaszkóddal felelhetünk meg. Ezért is fontos, hogy a feltett kérdés által vizsgált személyiségjegy (jelen esetben ez a nyitottság kérdése) más megközelítésben is vizsgálva legyen, ezáltal kontrolt nyújtva a válaszok helyességéről.