Szilánkok

 

Kérdések nyomában…

Sokan egy életen át keresik a választ az Élet nagy kérdéseire. Természetesen nem állítom, hogy tudom a megoldást, de az én fejemben időnként egészen kereken összeáll egy teória, melynek elemei logikusan kapcsolódnak egymáshoz, megvannak az ok-okozat viszonyok és nagyon sok kérdésemre választ kapok általa. Nem biztos, hogy ez a Nagy Válasz, de az én hitemnek, életemnek mindenképp ez az alapja…

Mindenek előtt van egy szokásom: nem akarok mindig, mindennek, mindenáron nevet adni. A gyerekeimnek már a pocakomban volt nevük, külsejükben és természetükben egyaránt igazodtak ehhez a névhez. Egy név az már úgy behatárol, hogy nehéz utána másképp tekinteni dolgokra. Ha spenóthoz vagy szokva, akkor nehezen eszel parajt…

Pici koromtól tudtam, hogy van Valaki, aki segít. Nem, nem old meg egyetlen problémámat sem. Ahhoz ad erőt, hogy én megoldjam. Nem biztosít számomra gondtalan életet, de új és új próbatételeket tesz elém, amit akárhogy oldok is meg (mert a rossz megoldás is megoldás!), ha képes vagyok okulni belőle, akkor azért annak mindig számomra pozitív végeredménye lesz!

Azt mondtam, erőt ad, hogy tegyem a dolgom, de sokszor azt hiszem, inkább ő maga az Erő! És úgy érzem, mintha ugyanez a láthatatlan erő működtetné a szervezetünket, mégpedig mondhatom tökéletesen! Ugyanez az Erő, amely segít, amikor mélyen magadba szállsz, amikor imádkozol, amikor reikivel kezelsz valakit - sokszor úgy, hogy azt sem tudod, mi az a reiki…

Nevezhetjük Istennek, Léleknek, Lelkierőnek, Erőnek, (stb.) de azt hiszem, hogy ilyenkor mindig Ugyanarról az Egyről beszélünk. Nem véletlen, hogy sok vallási kultúrában szerepel Isten, mint a Megnevezhetetlen…

Ott él bennünk, a fákban, a virágokban, az ásványokban… Minden sejtünkben, ahogy minden élő sejtben. Magában a Földben. Mindenben.

És ha lejárt a Test ideje (legyen az ember vagy bármi más, akár egy csillag), akkor kiszáll belőle, hogy új testet ölthessen (=reinkarnáció), mert az Isten = Élet, és az Élet él, és élni is akar! Még akkor is, ha az Ember jelenlegi életformája ezt nagyon megnehezíti…

Nem állítom, hogy minden kérdésemre választ ad ez a rendszer, de én nem is a válaszokat keresem, hanem a kérdéseket… Amíg van kérdés, addig van válasz is! "Az Úr nem küld betegséget anélkül, hogy ellenszert ne küldene!"- mondja a Biblia is.

Egy élettan előadás kapcsán fogalmazódott meg bennem kicsit jobban mindez, amikor bonyolult biokémiai folyamatok peregtek előttem, és úgy éreztem: én ezt soha sem fogom megérteni! Azután lassan összeállt egy kép és hirtelen tele lettem kérdésekkel. Akkor éreztem, hogy ha már kérdezni tudok – akkor értem az anyagot! A válaszok pedig léteznek – csupán idő és szorgalom kérdése, hogy megtaláljam őket.

up


Rezgések…

Többször, több helyen kifejtettem már azon nézetemet, hogy milyen csodálatosnak és tökéletesnek tartom az emberi szervezet és annak működését. Egy tökéletes rendszer, egy csodálatos szerkezet…

Egy szerkezet, amely apró, finom rezgésekkel tartja fent csodálatos rendszerét!

Sejtjeinket egy úgynevezett alaprendszer fogja közre, melynek segítségével bármilyen hatás éri magát a szervezetet, az - információvesztés nélkül! - minden egyes sejtünkhöz eljut. Vagyis akár fejbe vágnak, akár megsimogatnak (és mindaz, ami e kettő között akad), azt épp úgy érzékeli fejünk, mint mondjuk a lábunk - vagy épp a májunk. Gondoljunk csak bele, egy egyszerű simogatásnak milyen reakciói lehetnek, akár egy anyai simogatásról, akár a Kedves simogatásáról legyen is szó…

Ez két dolog miatt is igen jelentős - ezért is pont az érintés hatását hoztam fel példának:

1. Az érintés a hatásnak megfelelő érzelmi, fizikai és biokémiai hatásokat vált ki a szervezetből. Ez lehet egy kellemes érzet, de akár egy hormonális folyamat beindítása is. Lehet tiltakozásul izmaink összerándulása, ahogy a teljes ellazulás, biztonságérzet… egyetlen érintés hatására.

2. Az érintésen át magáról az Érintőről is információhoz jutunk! Hiszen testünkön, rendszereinken keresztül érezni fogjuk például, hogy a minket megérintőnek milyen szándékai, érzelmei vannak…

Vagyis ha megérintjük egymást, akkor egy különleges, mással nem pótolható információ-csere zajlik le köztünk. Ez sajnos egy atyai pofon esetén is igaz és bár az anyai simogatás kellemesebb – gyakorta előbbi lesz emlékezetesebb

És ha már itt tartunk: meglepő, hogy mennyire nem tulajdonítunk ennek jelentőséget. Már nem öleljük meg barátainkat, kezet is ritkán fogunk, gyermekeink, kedvesünk megsimogatására időnk nincs… de ez egy másik történet! Mi térjünk vissza alaprendszerünkhöz.

Ez a már említett alaprendszer teszi lehetővé számunkra – pontosabban szervezetünk számára - a homeosztázis fenntartását is, aminek lényege tulajdonképp abból áll, hogy a szervezetnek a működéséhez szükséges állandóságot biztosítsa (pl.: állandó hőfok, nyomás, keringés stb.). Ha például nem bírnak a kis falósejtek egy bekerült vírussal, akkor "befűtenek" neki, hogy a magasabb hőmérsékleten legyengítsék, és úgy likvidálják az "idegent". Erre mondjuk "kívülről", hogy láz (és ezért nem jó, ha kapásból beszedünk egy levél csillapítót!) És hogy a "rend helyreálljon", ezért kell utána izzadni, hiszen a párolgás hőt von el, és így visszaáll a normál hőmérséklet.

Hát nem csodálatos???

Ez a minden sejtet körülölelő valami, amit tudományosan úgy neveznek, s az agyam racionális felével magam is úgy hívok: az alaprendszer. Igaz, ugyanakkor az agyam másik oldala viszont tudja: ez a bennünk élő Isten fizikai megnyilvánulása…

Legalábbis más tudtommal még nem alkotott ennyire tökéletest, ennyire szabályost, ennyire körforgásost…

…ennyire csodálatost!

up


Vélemények

Nekem az a véleményem… Neked mi a véleményed róla? Véleményem szerint…

Nap mint nap halljuk ezeket a szófordulatokat – ugyanakkor azt tapasztalom, hogy sajnos az emberek véleménye nagyon gyakran nem a sajátja… Nagyban köszönhető ez a média agymosásának is, de nem csak arra gondolok, amikor a média által határozzák meg a mi véleményünket. (Kedvenc példám, amikor filmekkel, reklámokkal azt sulykolja beléd: 2 kg plusz az már szinte kórós elhízás! Nesze, fogadd el magad!) Most azonban sokkal inkább arra gondolok, amikor késztermékként átvett véleményünk alapjairól, eredetéről halvány lila gőzünk sincs, csak sajátunkként szajkózzuk mi, emberek - a Fogyasztó Társadalom. Hiszen a szomszéd, a bácsikám, a TV-ben az a kis szemüveges, vagy épp a kedvenc politikusom azt mondta…

A magam részéről én a véleményemet igyekszem lehetőleg a saját megtapasztalásaimra alapozni. Szerencsésnek mondhatom magamat, mert az Élet nevű játékmester bőséggel utalt ki nekem ehhez megfelelő alkalmat - néha kicsit többnek is tűnt, mint amennyivel képes vagyok megbirkózni, de azért csak sikerült. Nemhiába kedvenc mondásaim egyike: Úgy még sohase volt, hogy valahogy ne legyen…

Tehát elmondhatom, hogy a véleményem általában szilárd alapokon nyugszik – de legalábbis valami alapfélén. És ez határozottan kellemes érzés tud leni, nem kevés biztonságérzetet nyújtva. Mégis, mindig hagyok egy kis helyet annak, hogy újra és újra felülvizsgáljam a véleményemet, mert a Világ egyszerre örök és örökké változó.

Szívesen meghallgatom a Másik Véleményt is ezért. Ilyenkor általában összevetem az enyémmel, és igyekszem az eltéréseknek megkeresem a gyökerét. Megnézem: miért látja Ő másképp? Azután - ha szükséges, akkor -változtatok a véleményemen, de NEM azért, mert neki más (mert akkor az Ő véleményét venném csak át - és az az Övé, nem az enyém…), hanem azért, mert az összevetés által új tapasztalatokra, új információra tettem szert.

A legszilárdabb hegy is mozog a Földdel, formázza a szél és a patak - és ha nem változna így eleget, akkor majd a földrengés bizonyítja, hogy még a Legszilárdabb Hegy is örökké változó…

Egy barátom erre azt mondta: „Az is vélemény, hogy szép a virág. Vagyis, bármilyen minősítés, meghatározás vélemény.”

Ha életem során bármikor megkérdezték volna, hogy milyen város Budapest, mindig azt mondtam volna, hogy szép! Ha megkérdezték volna, hogy miért szép, elmondtam volna, hogy azért szép, mert a Lánchíd, a Parlament, a Budai vár, a Bazilika páratlan gyönyörűség… hogy éjjel csodálatosan ki van világítva… hogy érdekes a földrajzi fekvése…

Azonban azt vettem észre, hogy egy idő óta megváltozott a látásmódom. Most is azt mondom, hogy szép, de immár másért (is). Ha végigmegyek egy utcán - legyen az a Körút vagy egy mellékutca - már a házakat is látom, az embereket, az emberek munkáját. Olyan dolgokat, amelyek mellett eddig elmentem.

A véleményem mindkét esetben ugyanaz: szép. Csak épp másért látom ma szépnek, mint tegnap.

A virág is szép volt, kicsi korom óta szeretem őket. Még a gaznak titulált gyermekláncfüvet is. Volt hogy azért szerettem, mert azt jelentette: itt a tavasz, lehet menni a fűre, játszani. Volt, hogy azért szerettem (és azért volt szép nekem), mert csodás kis koszorút lehetett belőle készíteni. Azután csak egyszerűen Szép volt.

Ma már azért is szép, mert ismerősként köszön rám. De azért a legszebb, mert tudom róla, hogyha valaki beteg, akkor hogyan adjam át neki, hogy segítséget nyújtson - hiszen ez a mások számára gaz egyszerre öt életfontosságú belső szervet képes gyógyítani… Hát nem szép?

Tapasztalatokat gyűjtünk, fejlődünk - ennek megfelelően változik a véleményünk. Még akkor is, ha ránézésre ugyanaz marad.

Ráadásul azt is tudom, hogy ha valaki sárgarépát termel és egyszer csak tele lesz a kertje gyermekláncfűvel, akkor számára ez akkor is csak egy gaz lesz, ha előtte ezzel csillapította kínzó epegörcsödet… És ez így van rendjén!

up


A Biblia

Azt modják, a Biblia Isten szava. Sok érdekes és olykor tanulságos történet és tanítás van benne, ez igaz. De legalább ennyi ellentmondás, és még több olyan dolog, ami mára már elavult… ugyanakkor egy csomó mai dolog nem szerepel benne. Sajnos nem csak ezért dolgozták át, hanem egyes rendek hatalmának érdekében is! És persze olyan is akadt, hogy csak félreértelmezésből, fordításból ered a másság…

Sokszor mondtam már, hogy nem szeretem a neveket, mert csak félrevezetnek. És ha már nevet adok valaminek, akkor az legyen AZ. Márpedig a ma Bibliájának (Hmmm. Az elmúlt több mint 1900 év Bibliáinak) nem sok köze lehet szerintem Isten szavához… Ami persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne benne sok bölcsesség - csak épp nem AZ.

Ha rajzolok egy kört, egy teljesen egyszerű, sima karikát… az egy irodalmárnak feltehetően egy idézetet juttat majd eszébe: "ne zavarjátok köreimet!". De lesz, akinek az Élet körforgását. Van, akinek a Végtelent jelenti majd és van, akinek Thalész tételét idézi esetleg. És biztos lesz, akinek magát a Napot szimbolizálja.

Mindegyiküknek igaza lesz, és mindegyikük órákat tudna zengedezni álláspontjáról. Akár egy könyvet is megjelentethet majd róla.

Azonban száz év múlva, ha egy másik országban élő embernek kezébe akad ez a könyv, - melynek címe mondjuk „A Kör” - honnan fogja tudni, hogy mi is valójában ez a Kör? Csak azt fogja megismerni, hogy egyvalaki hogy látta… és ráadásul abba még a fordító mit látott bele. Persze "utánajárhat, és megtalálhat több könyvet, képet vagy más anyagot is a témában… Minderről persze kiadhat majd ő maga is egy új könyvet, de az újabb száz év múlva - megint más fordításban - már csirájában sem fog arra emlékeztetni, hogy Valahol, Valamikor, Valaki rajzolt egy Kört…

Egy barátom – ki szinte kívülről fújja ezt a csodás könyvet – azt idézte nekem egy beszélgetésünk során:

"Én pedig azt mondom néktek: Teljességgel ne esküdjetek; se az égre, mert az az Istennek királyi széke; Se a földre, mert az az Ő lábainak zsámolya; se Jeruzsálemre, mert a nagy Királynak városa; Se a te fejedre ne esküdjél, mert egyetlen hajszálat sem tehetsz fehérré vagy feketévé; Hanem legyen a ti beszédetek: Úgy úgy; nem nem; a mi pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon." (Mt 5:34-37)

Bevallom, nekem ez az egyik legnagyobb bajom a Bibliával! Úgy érzem. egy csomó duma, fölöslegesen. Márpedig egy bölcs mondás szerint: "Aki öt mondatban mondja el azt, amit egyben is lehet - az minden egyéb gazságra is képes!"

Arra kért, nézzem meg alaposabban az idézetet. Felejtsem el, hogy honnan az idézet és nézzem csak magát az idézetet.

Én azt néztem… Alaposan. Ezért is éreztem úgy, hogy túl hosszan és komplikáltan írja le azt, ami végtelenül egyszerű.

Egyébként is falra mászok attól az izétől a végén… Számomra, ha ezt látom: „Mt 5:34-37” az jut eszembe, hogy Munka Törvénykönyve hajnali 5 óra 34 perckor, mínusz 37 fokban… Brrrrr! Bocsánat, ha ez más számára esetleg sértőnek tűnik…

Leginkább az zavar ebben az egészben, hogy egyes hívők azt hiszik, ha pontosan fújják, hogy kinek melyik sora idézhető egy adott párbeszédben - akkor ők már Tökéletes Hívők (és ennél fogva mindenek felett állóak).

Ezzel kapcsolatosan pedig ajánlott irodalom: Joanne Harris - Csokoládé. Mert az élet alapvetően édes! Szerintem…

Természetesen azért minderre azt kaptam válaszul, hogy az én ellenszenvem már olyan ősrégen állandósult, hogy egy adott helyzetben már kezelhetetlen…

Nos, az a helyzet, hogy szerintem ez nem így van. Talán csak fanatikusan fanatizmusellenes vagyok.

Szeretem és tisztelem a Bibliát. Elfogadom a tanításainak jelentős részét. Az alaptételei erősen hasonlítanak az enyémhez.

Csupán azt nem szeretem, AHOGY használják és amit csináltak belőle…

És azt sem szeretem, ha egy könyv mondja meg, hogy hogyan éljek, mit gondoljak.

Az alapvetően édes életet nem viccnek szántam: ha Isten csak egy kicsit is olyan, mint amilyennek láttatni szeretnék velünk, akkor alapvetően ellentétes vele az, amit tanításként a szájába adnak. Mert képtelen vagyok elhinni, hogy azért teremtett ilyen tökéletes és csodálatos világot, hogy sanyargassuk magunkat egy életünk utáni szebb jövő reményében…

up


Fent és Lent

Írd le egy lap közepére: SEJT.

Sokáig azt hittük, ez az élet legkisebb egysége. Ma már szépen aláírhatjuk: SEJTSZERVECSKÉK. Mert minden sejt rendelkezik szervecskékkel, amelyeken keresztül biztosítják működésüket. De ők sem a semmiből vannak, ezért a következő a lefelé nyúló listán a MOLEKULÁK lesznek, melyeket a sokáig Egy és Oszthatatlannak tartott ATOMOK alkotnak - és követnek a sorban. Mára azonban ez a nézet is megdőlt, és már az iskolások számára is egyértelmű, hogy a kémia doga egyik feladatát a SUBATOMI RÉSZECSKÉK fogják alkotni: protonok, neutronok, elektronok… és akkor még hol van a kvantum-fizika…!

Most azonban térjünk vissza a mi kis SEJTünkhöz és induljunk el ezúttal a Makrokozmosz felé: sejtjeink SZÖVETEKet fognak alkotni, és ezek a szövetek képezik a SZERVek alapját. Lehetnek májszövetek, csontszövetek, izomszövetek… sokfélék és sokszínűek. A hasonló szövetek összefogásából kerül ki a következő tétel: a SZERVEK, amelyek közösen SZERVRENDSZEREket alkotnak. Ezek a szervrendszerek alkotják majd végső soron az embert, vagyis a SZERVEZETet.

Az útnak azonban még koránt sincs vége…!

A hasonló szervezetek EGYEDEK csoportját alkotja, és ezek a különböző csoportok által létezik a BIOSZFÉRA.

És még mindig mehetnék tovább, hiszen a végső állomás épp úgy végtelen, mint ahogy a szubatomi részecskék is csak a JELENLEG - és általam ismert legkisebb részecskék.

Nem vezetek tovább, helyette inkább jöjjön a következő feladat:

Rajzold le az atommagot. Rajzold köré az elektron pályáját. Rajzold bele az elektront, magát.

Azután rajzold le a Napot, majd a körülötte keringő Földet.

Ha a két rajz kísértetiesen hasonlít, az nem a véletlen műve…

"Amint fent, úgy lent!" - mondta valaki a múlt héten… vagy azelőtt… vagy talán még régebben?

up


Puzzle

Ismeritek a Puzzle játékokat, nem?

Nos én az életet egy hatalmas kirakójátéknak tekintem. Rakosgatom a kis "puzzle" darabokat - vagyis igyekszem minél több információt gyűjteni, tanulni, mert ezekből lesznek aztán a darabkák…

Van, hogy úgy érzem: az éppen megtalált darabka nem az én képemhez tartozik… de akkor sem biztos, hogy egyből elhajítom, mert lehet, hogy csak én nem fedeztem fel még azt a részt, ahova majd beleillik.

Nem tudom, hogy hány darabkát találok meg, de a már meglévő darabkák is egész szép képet adnak a világról.

Igaz, sok azért még a lyukas terület – de van, ahol a képzeletem segít: hiszen körülötte már miden "összeállt" a képből, vagyis sejtem (=hiszem), hogy mi lesz a hiányzó darabkákon.

És van, hogy úgy tűnik, a szükséges darabkák elérhetetlenek számomra - ilyenkor jön a varázslat! Meg is tanultam, hogy a lehetetlen számomra egy lehetetlen fogalom!

Kész sohasem lesz teljesen, mert amint egy rész elkészül, újabb és újabb részeket fedezek fel.

Illetve: azt gondolom, hogy amikor az utolsót teszem a helyére, az lesz az utolsó evilági ténykedésem… És nem tartom kizártnak, hogy az "örökkévalóságban" vagy "odaát" (vagy ahogy tetszik) állandóan ezt a képet kell majd bámuljam – ezért igyekszem szépre és izgalmasra, változatosra csinálni azt a képet. Ne legyen majd nagyon unalmas…

up


Büszkeség

Egy tanárom – egy sikeres vizsga után – megkínált egy „sütivel”: azaz húzhattam egy cetlit, amin egy nekem szóló üzenet volt. Így hangzott: „A tudás tegyen boldoggá – de büszkévé ne!”

Ennek lassan immár öt éve – és én azóta gondolkodom, hogy miért is baj az, ha valaki büszke…?

Teszem a dolgomat, legjobb belátásom szerint. Ilyeneket és olyanokat. Ha én az ilyenekre büszke vagyok - és az egyensúlyra törekszem - az szinte automatikusan hozza magával, hogy az "olyanok"-ért viszont szégyellenem kellene magam.

Márpedig én nem érzem, hogy a hibáimért avagy az "olyan" dolgaimért szégyellenem kellene magam - hiszen ezek is ÉN vagyok. Ahogy az "ilyen" dolgaimért sem a hagyományos értelemben vagyok büszke: mert nem azért tölt el elégedettség, hogy mások mércéje szerint ez adhat-e okot büszkeségre.

Nem érdekel a közvélemény, sem a szomszéd értékítélete. (Ez nagy kincs!) És nem érdekel, hogy Isten(ek) végelszámolást tartanak-e majd felettem...

Az érdekel, hogy ha ÉN visszanézek, hány "pirospontot/vállveregetést" és hány "orrbavágást" utalnék ki magamnak…

És időnként visszanézek, most is. És egyelőre még - ha úgy tetszik - büszke vagyok az arányra. Különösen azért, mert amiért járna az „orrbavágás” az csupa olyan dolog, amit ma sem csinálnék másképp...

Szóval van bennem egy fajta büszkeség, de ez nem lehet erény… csak egy pillanatnyi állapot.

up


Varázslat

Bármennyire is nem erény – ugyanakkor én mégis szeretek büszke lenni arra, hogy ha egy problémát sikerül megoldjak. A jóslatoknak, előrevetítéseknek, varázslatoknak van egy rossz szokásuk: beteljesítik önmagukat. Ha én igénybe veszem a segítségüket, akkor sohasem tudhatnám, mikor utalhatom ki magamnak a vállveregetést, és mikor nem, hiszen nem én voltam ügyes, hanem jó volt a jóslat/varázslat.

Vagyis számottevő dolgokban nem szeretem a felsőbb világ segítségét igénybe venni. Mindemellett tudom, hogy ott állnak segítőkészen mellettem, vagyis bármikor megtehetném, hogy ezt a könnyebb utat válasszam. Ez két dolgot vonz maga után:

1. Tisztelem érte őket annyira, hogy csipp-csupp ügyekkel ne zaklassam

2. Tudom, hogy az én döntésem, amit éppen csinálok. Utána viszont igyekszem nem őket hibáztatni…

De hát mi mást is vártok egy Kostól: szeretek fejjel menni a falnak! (Néha még akkor is, ha van a kezembe kulcs)

Ha azonban mondjuk valaki beteg, és tőlem kér segítséget, akkor sohasem mulasztom el meghívni a Fentieket egy konzíliumra! És a visszajelzések alapján nem is szoktak butaságot súgni a fülembe!

Valahogy a "hétköznapi értelemben" vett mágiára nem érzek késztetést! Nincs mit varázsoljak. Vagy nincs miért…

Az apró trükkök pedig ösztönösen érkeznek, sokszor csak utólag jövök rá, hogy most épp varázsoltam. Utólag, amikor épp lubickolok a varázslatban, amit nem tudok, hogy hogyan is csináltam... Azt hiszem ezek az "apróságok" a fentiek jutalma, amiért nem zaklatom őket fölöslegesen. Persze lehet, hogy nem így van… de ennek igazán nincs jelentősége!

A minap egy vizsgámra készületlenül mentem. Vegyes lelkiismerettel, mert egyrészt tudtam, nem volt mikor ennél többet tanuljak - másrészt tudtam, hogy nem tanultam eleget egy vizsgához. Érdekes módon a szóbelin csak pont azt a néhány dolgot kérdezték, ami jól megy... és az írásbelin csak annyi volt, amit nem értettem, hogy ne legyek kitűnő - mert az azért mégsem jár...

A véletlen szó hiányzik a szótáramból, tehát valaki odafenn súgott a tanároknak! Egy apró, hétköznapi varázslat… a trükkje, hogy MINDIG igyekszem tanulni, TÉNYLEG nem volt többre lehetőségem - és nem csak én AKARTAM nagyon, hanem a Barátaim is SEGÍTETTEK! Jó trükk volt, köszönöm!

(A nagybetűs szavak a varázsigéim… különösen az AKAROK!)

up


Hétköznapi halál

Réka lányom felnőtteket meghazudtoló bölcsességgel bír. Gyakran olyan meglátásai vannak, amelyek becsületére válnának egy 60 éves embernek is…

Mégis, a 7 évével szinte rettegett, amikor a nagymamája halála kapcsán a Halálról kezdtünk beszélgetni. Már most belerögzítette a környezet, hogy az egy szörnyű dolog, hogy nem szabad beszélni róla, hogy félni, rettegni kell…

Mindezt egy témára nyitott családban… Mi lehet ott, ahol a szülők is már ezt hozták otthonról?

Amíg nem tudjuk felfogni, hogy a Halál épp úgy az Élet része, mint a Születés, addig nem tudjuk elképzelni sem, hogy az "odaát" az nem biztos, hogy egy sötét lyuk…

Érdekes, hogy az senkit sem zavar, ha két, szinte láthatatlanul kicsi sejtecskéből egy érző, gondolkodó, tudattal rendelkező, síró-kalimpáló Valaki lesz... Ezt mindenki csont nélkül "beveszi", elfogadja. Pedig itt is van fájdalom, nem is kevés… És szülés után egy héttel erre már pont úgy nem emlékszik (nem akar emlékezni) senki, mint temetés után egy héttel - hiszen lehetőleg csak a szépre emlékezünk.

Ez a kis lépés az Emberiségnek nehezebbnek tűnik, mint a Holdra lépni… pedig nélküle nem lehet azt felfogni, hogy egy másik dimenzióban, avagy egy tetszőleges névre hallgató "odaátban" tovább létezünk. Márpedig így nehéz lenne velük-róluk kommunikálni…

Rékát egyébként végül is az a tény vigasztalta meg, hogy csak az képes meghalni, aki képes volt megszületni…

Hogy honnan és hová? Hát ahhoz, hogy teljes legyen a kép, ahhoz már egy kicsit több kell ennél a lépésnél: mindenek előtt nem árt egy erős hit… Mert Hit nélkül nem megy… Mindegy, hogy magadban, esetleg egy vagy több Istenben hiszel… mert ez csak blabla. Köret, mely segít fogyaszthatóvá tenni a dolgokat. Külső hatás. A hit az belülről jön! És ahogy a médiát elnézem – mindent elkövet, hogy egyre kevesebben legyünk képesek hinni! És ha már hinni tudsz, akkor majd (szinte automatikusan) megtanulsz tisztelni. Életet, embert… a másik ember hitét.

De ahogy elnézem – ez még soká lesz általános jelenség… pedig ez sem árt ahhoz, hogy észre vedd a Világot magad körül, annak minden dimenziójával.

Hogyan is lenne képes e nélkül valaki kommunikálni Velük…?

És ma, amikor a vízcsapból is az folyik, hogy rettegni kell, haláltól, pénztelenségtől, terroristáktól, háborútól, politikustól – hogyan is maradhatna arra erőnk, hogy észre vegyük azt a sok üzenetet, amit „odaátról” kapunk…

A félelem egyébként azért (is) érdekes, mert - bár manapság divat, de azért - a "holnap"-tól nem félnek annyian, mint a haláltól. Pedig épp úgy ismeretlen, és beláthatatlanok a következményei… (olvastam valahol: „Fölöslegesen rettegsz attól, hogy holnap itt a világvége - Ausztráliában már holnap van!)

Ez a "holnap" lehet, hogy pont holnap téglát dob a fejünkre. De lehet, hogy szerelemből házasodom holnap - és ezzel pont holnap veszek nyakamba egy anyóst, aki miatt(?) 10 év múlva kiugrom az ablakon...

Vagy a dokim egy rutin-szűrővizsgálaton közli, hogy "hááát – magácska ne vegyen már tartós tejet…"

Vagyis bőven van mitől rettegni - igaz, az a holnap amitől rettegni szoktunk, az jellemzően szintén kötődik a Halálhoz. Már csak azért is, mert az ellen tehetetlenek vagyunk - vagyis végre tiszta lelkiismerettel "lehet rettegni".

Mert ha tegyük fel attól rettegnék, hogy szívem hercege holnap elhagy - ez ellen (bár ezt viszont nem divat bevallani) igen is tehetek! Ma! Azzal, hogy figyelek rá(nk) és látom, hogy valami nem stimmel. És mérlegelek, hogy mi a fontosabb: változtatnom és megtartanom vagy megmaradnom és elvesztenem.

De ettől nem jó rettegni, mert akkor sajnos ezzel is szembesülni kéne…

up


Vall(om)ás

Izgalmas és tanulságos utamat járva sikeresen pakoltam a tapasztalat-morzsákat a batyumba - melyek mostanra igen szilárdan álltak össze egy egésszé. (Apropó: érdekes ez a hasonlatom… a morzsák összeállnak egésszé – az egy kenyér! Nem?)

Azt hiszem, hogy már akkor is nagyon egyről beszélünk, amikor különböző lelkeket, szellemeket emlegetünk… Nem másak azok (szerintem), mint egy univerzális erő, amely ott van mindenben és mindenkiben. Nevezhetjük (Teremtő)Erőnek, Életnek - de sokkal egyszerűbb vizualizálni, ha Istennek (esetleg Jézusnak) nevezzük, és emberi alakban képzeljünk magunk elé. Hiszen hogyan is lennénk képesek felfogni másképp azt az Erőt, amely MINDENT átjár - mikor még azt sem tudjuk felfogni, mi az a minden…

Tetteink pont úgy örök körforgásban vannak, mint bármi más, amit a Természet (=Istennek egy másik neve) alkotott. Aki jó dolgokat indít, ahhoz jó dolgok térnek vissza. Aki kevésbé jót, az is "visszakapja"… Hogy nem pont attól, aki felé indította? Ennek nincs jelentősége. Ha a koldusra mosolyogsz, lehet, hogy legközelebb egy angyal mosolyog rád! Az egyensúly megvan és ez a lényeg.

Mert az Egyensúlynak mindig meg kell lennie, ez is az Élet törvénye. Ezért kell minden jó mellé egy rossz. Mert másképp nem érzékelhetnénk a kettő közti különbséget! Csak a rosszhoz viszonyítva tudod a jót értékelni és érzékelni. Ez szintén minden hitvilágban, vallásban megtalálható - de számomra a Yin és a Yang összefonódása jellemzi a legérthetőbben. Nem csak azt, hogy egyik sem létezhet a másik nélkül, nemcsak azt, hogy mindkettő megtalálható a másikban - hanem azt is, hogy mindegyik akkor születik, amikor a másik a legerősebb: ahogy a nyár sem akkor kezdődik, amikor tavasz van, amikor kisüt a Nap - hanem a tél leghidegebb napján! Mert onnantól már a Nap ereje kezd erősödni…

Szükség van ennyi vallásra, mert - bár mindegyiknek ugyanaz az alapja! - mégis kicsit másképp szólítja meg az embereket, ezzel biztosítva, hogy ki-ki megtalálja a saját hitét. És ha ma zordabbnak tűnik a világ, akkor az azért van, mert a pénz, a hatalom, a politika hatására az emberek sokat csalódnak - és ez azzal jár, hogy nem mernek hinni. Hit nélkül pedig nagyon nehéz élni - hiszen az Életed lényegét tagadod vele!

Nincs rossz vallás! Mindegy, hogy keresztény vagy iszlám - hogy a két legsarkalatosabbat említsem. De vannak rossz emberek, akik mások hitét a saját hatalmuk érdekében használják fel. És minél kisebb, gyengébb az emberek hite, annál inkább megvezethetőek lesznek a "hamis próféták" által. És annál inkább felhasználhatóak lesznek, hogy ezeknek a prófétáknak erősítsék hatalmát - így kialakítva a vallási fanatikusoknak titulált réteget, - akiket megítélve aztán a másik vallás képviselői tiltakozni kezdenek. Pedig pont ugyanazt teszik ők is – lám az Élet örökös körforgása itt is megtalálható!

Mégis azt gondolom, kellenek ezek a hamis próféták - hiszen a többi embernek megerősítik hitét! Nagyon szép dolog, ha valaki arra érez belső késztetést, hogy önmaga érdekei elé helyezze a másik érdekét. Azonban csak akkor, ha ez számára valóban belső késztetés, szívből jövő szándék. Ennek egyik megnyilvánulását - micsoda véletlen - anyai ösztönnek hívjuk… Ha azonban ez nem belülről jön, hanem a vallás diktálja (vagy akár a családi tradíció!) akkor ez előbb utóbb fásultságot fog eredményezni… ami ismét csak a saját hitünk gyengeségéhez vezet - vagyis megtéveszthetővé válunk. Ráadásul hogy tudna valaki szeretetet, jó érzést, vagy bármi pozitívumot adni bárkinek, ha ő maga sohasem töltekezik fel… mert a vallása azt diktálja, ez bűn! (A jelenség egy jellegzetesen mai megnyilvánulása egyébként az is, amikor a szülők a lelküket kihajtják éjjel-nappal a "gyerekért", hogy "meglegyen mindene" - de soha nincs egy percük, hogy megkérdezzék: egyáltalán hogy van, vagy mire van szüksége…)

Engem egyébként görög katolikusnak kereszteltek, de római katolikus hittanra jártam… volt ott szó valami megbocsátás" féléről… Bár azóta már a magam útját járom, én azért megtudom bocsátani bárkinek, ha ő másképp gondolja.. És hogy látható legyen, mennyire nincs miről vitatkozni, álljon itt névsor szerint a legfőbb vallások legfőbb tana:

  • Buddhizmus (Samyuta Nikaja V. 353.35-354.2) Ami se nem kellemes, se nem örvendetes számomra, hogy okozhatnám azt valaki másnak.
  • Dzsainizmus ( Sutrakritanga 1.11.33) Úgy bánjon az ember a világ minden teremtményével, ahogy szeretné, hogy vele bánjanak.
  • Hillel (Sabbath 31a) Ne tedd mással, amit nem akarsz, hogy veled tegyenek.
  • Hinduizmus (Mahabharata XIII. 114.8.) Nem volna szabad úgy viselkednünk másokkal szemben, ahogy az nekünk magunknak kellemetlen volna. Ez az erkölcs lényege.
  • Iszlám ( an-Nawawri 40 Hadit 13) Senki sem igaz hívo közületek, amíg nem kívánja testvére számára ugyanazt, amit magának kíván.
  • Jézus (Mt.7 12., Lk 6 31.) Amit tehát szeretnétek, hogy emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük.
  • Konfuciusz (Beszélgetések 15, 23) Amit nem kívánsz magadnak, azt ne tedd másnak se.
  • Wicca törvény: Tégy, amit akarsz, de ne árts senkinek.

up


Kapcsolatok

Sokat töprengtem azon, hogy az emberek - rokonok, barátok és ismerősök is! - hogy elmennek egymás mellett. Még a mi gyerekkorunkban is voltak időtálló barátságok (melyek évtizedek után mára mégis veszélybe kerültek!), de azt tapasztalom, hogy gyermekeim, de már az egy évtizeddel ifjabb öcsém korosztályában is szinte megszűnt ez a szoros barátság.

Ugyanezt a "lazaságot" tapasztalom a rokoni kötelékekben is…

Próbáltam rájönni a miértre... persze: rá lehet fogni a felgyorsult világra, a kifizetetlen számlák okozta túlhajszoltságra - de ha jól megnézzük: ezek csak kifogások. Őfelsége a Pénz Istene előtt valóban sok kapcsolat került az áldozati oltárra…! De ez mindenkinek a saját döntése… úgy éreztem, van itt még valami.

Töprengéseim során arra jutottam, hogy az ok nem a "felgyorsult világ"-ban keresendő - hanem a felgyorsult (kommunikációs) fejlődésben:

Párszáz éve még több napot, de még 100 éve is komoly megterhelést jelentett például, ha valaki elakart jutni mondjuk az ország másik végébe. Mondjuk Budapestről Szegedre...! Ma ehhez elég 2 óra. De ha csak azt akarom megkérdezni, hogy hogyan van távolban élő barátom, akkor még erre sincs szükség: felhívhatom telefonon, küldhetek e-mailt neki, web-kamerán keresztül még láthatjuk is egymást. És mindez igaz akkor is, ha az illető a szomszéd házban lakik, épp úgy, mintha a szomszéd földrészen - de tulajdonképp akár szomszéd bolygót is mondhatnék - legfeljebb oda nem 2 óra az autóút…

Vagyis már nem akkora "ünnep", ha az ember utazik - ahogy nem lesi senki a városból érkező vándort sem a faluszélen, hogy a másik faluból híreket hozzon!

Hiszen bármikor felhívhatom! - ami persze azt is erősíti, hogy "miért pont MOST hívjam?"! "Ejh, ráérünk arra még!" - mondta Pató Pál úr, és mi sem teszünk másképp... Ha szerencsénk van, akkor fél év-egy év múlva belénk nyilall: jé, de rég nem hallottam már felőle… (És de érdekes: nem is hiányoztam!)

Ha kevésbé vagyunk szerencsések - akkor csak azt vesszük észre: már nincs kit felhívni!

Most, hogy erről morfondírozok, jut eszembe: legalább 4-5(8-10???) levél megírásával és 2-3 telefonnal vagyok adós - én, aki ezen morfondírozok! És persze, biztos van, akinek nincsenek ilyen gondjai (ami nem azonos azzal, hogy kötelező protokollt tart nyílván!!!) - de az emberek egy igen jelentős részének ez fel sem tűnik... Tudniillik: nincs rá ideje...!

up